Képgaléria:

Központi Porszívó Kilépítése

Bárhol, bármilyen körülmények között is élünk, dolgozunk, a környezetünkben felhalmozódó szennyeződések eltávolításának feladatától nem szabadulhatunk. A központi porszívó rendszer alkalmazása új fejezetet nyit a takarításban.

Ezzel a technológiával mindenütt olyan tisztaságot lehet teremteni, amelyet eddig csak fáradságos munkával lehetett elérni. A központi porszívó rendszer egy falba épített, fali csatlakozókban végződő speciális PVC csőrendszerből és egy fixen felszerelt nagy szívóerejű porszívógépből áll. Ha a szívócsövünk csonkját behelyezzük a fali csatlakozóba abban a pillanatban, megkezdődik a porszívózás, mert a csőrendszer mellet kiépített elektromos vezeték automatikusan bekapcsolja a porszívógépet. A központi egységet érdemes olyan helyre telepíteni, (pince, garázs) ahol zavartalan lehet a működése és a beszívott levegő a szabadba vezethető.A takarítás rendkívül hatékony,hiszen a beszívott levegő nem a lakás légterébe kering vissza, így jelentősen csökken a bútorokra leülepedő por mennyisége. Nem is beszélve a sokszor allergiás tüneteket okozó poratkákról és pollenekről melyeket a központi porszívórendszer szintén hatékonyan távolít el.

A központi porszívó rendszer már nem csupán kertes házakban alkalmazható, hanem lakótelepi lakásokba is beépíthető.


A központi gépet akár az erkélyre, akár a lakótérbe helyezzük, a legfontosabb, hogy a beszívott levegő az allergiát okozó anyagokkal együtt a szabadba távozhasson. Ez csak a központi porszívó rendszerrel érhető el.

A lakótéren belül elhelyezett központi porszívó rendszer előnye, hogy a gépet nem kell védeni az időjárás viszontagságaitól, hátránya, hogy hallatszik a gép zaja.

A lakótéren kívül elhelyezett központi porszívó rendszer előnye, hogy csendes, hátránya, hogy védeni kell a direkt nedvességtől. Az időjárás viszontagságai ellen védelmet nyújt a gép méreteihez kialakított tároló szekrény.

 

Háztartási felhasználás:

A háziasszonyok munkáját jelentősen megkönnyíti a bútorba vagy falba építhető szemétlapát adapter, mely szintén a rendszer része. Az adapter elé söpört morzsákat és kisebb konyhai szemeteket egy könnyed mozdulattal eltávolíthatjuk a lakótérből.


Irodai felhasználás


A központi porszívó rendszer zajmentes, gyors, fizikailag megkönnyíti a takarítást, hiszen nem kell a nehéz takarítógépet és az elektromos zsinórt magunkkal vinni, és a szintek között mozgatni. A különböző takarítófejek segítségével a legkülönfélébb szemetet is el lehet távolítani, illetve a legkisebb sarkot is el lehet érni.

 

Egyéb felhasználási lehetőségek:

Többlakásos társasházakban és a családi házakban a háztartási rendszerek tökéletes tisztaságot varázsolnak otthonunkba.

Szállodákban, panziókban a porszívózás nem zavarja a pihenni vágyó vendégek nyugalmát, így a takarítás észrevétlen és gyors.

A rendszerre csatlakoztatható speciális szívófejek segítségével a fogtechnikai laborokban keletkezett csiszolás apró szemcséi gyorsan és hatékonyan eltávolíthatók.

A rendszer kiválóan alkalmas fodrász szalonokban keletkezett apró haj és por könnyed eltakarítására.

Ipari üzemekben is rendkívül praktikus a központi porszívó rendszer használata, mivel a különböző funkciójú szívófejek szinte minden fajtájú és méretű felületen alkalmazhatók. 

 

A beépített porszívórendszer előnyei a hagyományos porszívóval szemben:

Beépített porszívó Hagyományos porszívó
Nagyobb szívóerő Korlátozott szívóerő a méret és súly
csökkentése miatt
Egyenletes szívóerő A zsák telítődésével a szívóerő csökken
Nem kell mozgatni a gépet,
csak a pár kilós gégecsövet
Cipelni kell a nehéz gépet is
3-4 havonta kell üríteni a porgyűjtőt Minden alkalommal, vagy 2-3 hetente kell
üríteni
Csendes, mert a gép a lakótéren
kívül működik
Hangos, mert a motor bent van a szobában
A megszűrhetetlen apró por is kimegy
a lakótérből
Az apró por egy része (pollen, atkaürülék)
 a lakótérben marad
Csökkenti az allergiás tüneteket Felkavarja a már leüllepedet port,
ami allergiás tüneteket okoz
Ritkábban kell takarítani A felkavart por takarítás után visszaüllepedik,
ezért sűrűn kell takarítani
Beépíthető a szemétlapát adapter,
mely lábbal kapcsolható
Elő kell venni a szemétlapátot és a kisseprőt,
hajolgatni kell velük
A gardrobe-adapterrel könnyű a ruha
és cipőtisztítás
Ritka a ruhatisztító kefe, nincs mindig kéznél,
amikor kell
Van lehetőség víz felszívására is
a vizes felszedő tartállyal
A porszívók nem- csak a takarító gépek
tudnak vizet felszívni
Szakszerű szerelés és rendeltetésszerű
használat esetén dugulásmentes
Nincs védelem az eldugulás ellen
Megfelelő karbantartás mellett több
évtizedes élettartam
Az "átlagos" kategória 3-5 éves
használatra lett tervezve
Növeli az ingatlan értékét,
eladáskor döntő szempont lehet a megléte
Nem az ingatlan része

Beam Központi porszívógép


 

Gyakran ismételt kérdések


Mi is az a központi porszívó rendszer?

A takarítás egy könnyen kezelhető gégecsővel történik, amelyet a falicsatlakozóba kell csatlakoztatni. A beszívott por a csőrendszeren át a központi porszívó szűrőrendszerébe kerül. Itt a ciklonikus porleválasztás következtében a porszemcsék a porgyűjtő tartályba kerülnek, a kifúvott levegő pedig a gép közelében elhelyezett kifújó nyíláson keresztül a szabadba távozik, tökéletes higiéniát biztosítva ezzel a lakótérben.

Mit kell tennem, hogy árajánlatot kapjak?

Árajánlatot tervrajzok alapján tudunk készíteni. Minden szintről 1-1 alaprajzot kell eljuttatni hozzánk névvel, címmel, telefonszámmal ellátva! Kérjük, figyeljen arra, hogy a méretarány és az összes méret megfelelően látható legyen!

Mikor kell telepíteni a központi porszívó rendszert?

A központi porszívó rendszer alapszerelése új ház építésekor (szerkezetkész állapotban végleges aljzatbeton kiöntése előtt a vízzáró szigetelés lefektetése után kell beépíteni) vagy a meglévő ház átalakításakor történik, mivel a csőrendszert a végleges aljzatbetonba kell besüllyeszteni. A gépet, a takarítókészletet ill. a csatlakozókat a már kész kifestett, burkolt házba kell felrakni.

Lehetséges-e központi porszívót telepíteni utólagosan, a már meglévő házakba is?

Elméletileg lehetséges. Ilyen esetekben helyszíni felmérés feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a csőrendszer nyomvonalát kijelölhessük, és a lehető legegyszerűbb megoldást megtalálhassuk. Ilyen esetekben a csővel haladhatunk a falon kívül is, a pincében a mennyezetre erősítve, főfalakba vésve, nem használt kéményben, szellőzőaknában. Amennyiben bármilyen utólagos beszerelést szeretne, kérje szakembereink segítségét, ingyenes helyszíni felmérésünket!

Érdemes-e garzonokba, kis területű lakásokba központi porszívót telepíteni?

Természetesen igen. A központi porszívó használata nem csak kényelmes és csendes, de mindenekelőtt egészséges otthont teremt mindenki számára.. Léteznek olyan kisméretű porszívók melyekhez csőrendszert sem kell kiépíteni így kis lakásokba is egyszerű beszerelni, akár az ügyfél is beépítheti, ha van hozzá kedve és barkács hajlama.

Mennyibe kerül egy porszívórendszer kiépítése?

Egy átlagos 150-200m2-es ház porszívó csőrendszere anyaggal, munkadíjjal együtt bruttó 125.000 Ft-ból beépíthető. A porszívórendszer végleges beüzemelése a szerelvényekkel (porszívógép, takarítókészlet, fali csatlakozók, szemétlapát adapter) együtt egy átlagos 150-200 m2-es ház esetében bruttó 350.000Ft-ból beépíthető. Persze ezek az adatok csak irányadóak ettől felfelé és lefelé is el lehet térni. Ingyenes árajánlatadásunkat kihasználva pontos tételes árajánlatot kap tőlünk!

Használhatok bármilyen csővezetéket?

A rendszer kiépítéséhez speciális antisztatikus és kopásálló PVC vákuumcső szükséges.

Hogyan kapcsol be a központi gép?

A gégecső végén lévő fémgyűrű és a csőrendszer mellett végigfutó, a fali csatlakozókba bekötött 24V-os kábel érintkezésével indul a gép.

Eldugulhat-e a központi porszívó csőrendszer?

A csőrendszerben minimális a dugulásveszély, mivel a falicsatlakozó 90°-os kisívű könyökkel csatlakozik a csőhálózatra, amelyen keresztül csak kisméretű dolgok tudnak áthaladni. Ami itt átment az már biztosan tovább jut a csőhálózat nagyívű 90o ill. 45°-os könyökein keresztül. Továbbá a 32 mm átmérőjű gégecső még tovább szűkíti a beszívható nagyobb méretű dolgok körét, amelyek az esetleges dugulásveszélyt okozhatják.

Hol találhatók a falicsatlakozók?

A falicsatlakozók a padló szintjétől kb. 30-40 cm-es magasságban vannak a falba süllyesztve. Többféle színű és alakú fali csatlakozóból is lehet választani a helyiségek és a bútorok színével harmonizálva.

A ház mindegyik helyiségébe kell falicsatlakozót építeni?

A fali csatlakozók számát alapvetően a ház alapterülete ill. a helyiségek elhelyezkedése, valamint a 9m-es gégecső határozza meg.

Veszélyes-e a fali csatlakozóba belenyúlni?

Nem. A csőrendszer mellett 24V-os kábel fut, ez a kábel van bekötve a gépbe ill. a fali csatlakozókba. A 24V nem ártalmas az emberi szervezetre.

Lehet-e folyadékot eltávolítani a központi porszívóval?

A központi porszívó csőrendszerébe nem juthat folyadék. Azonban létezik egy un. nedves felszívó tartály melyet gégecsőre csatlakoztatva használhatunk. Ebbe a tartályba fog a folyadék bekerülni.

Milyen időközönként kell karbantartani a központi porszívót?

A gép tartályát kb. 3-4 havonta kell üríteni. A felszívott háztartási hulladék mennyiségétől és milyenségétől függően. A központi porszívó hosszú élettartamú, speciális gore-text szűrővel rendelkezik, normál körülmények között szűrőcserére 5-10 évenként van szükség, a motor szénkeféit kb. 500 munkaóra után érdemes kicserélni. Kössön velünk karbantartási szerződést hogy ne kelljen évek multával költenie nagyobb összegeket a porszívójára.